sikereslepes

A boldogság keresésekor a nagy bőségből előbb a lehető legjobb forrásokat kell megtalálni.

KURT TEPPERWEIN MILLIOMOS  bárki lehet  című könyvében írja:

 Az egyik legfontosabb szabály a következő:a pénz örömet szerez, és

 elősegíti fejlődésünket,független attól, hogy kevés vagy sok áll-e

 belőle a rendelkezésünkre.

 Csak az számit, hogy bőségünkből alkothassunk. E bőség

 mennyisége és tárgya természetesen mindenki számára mást jelent.

 Vizsgáljuk meg eddigi életünk, és nézzünk szembe múltunkkal és

 gondolkodásmódunkkal.Vegyük igénybe a pozitív, igenlő

 kijelentések segítségét. Ha közben negatív érzések bukkanak fel,

 az olyan belső akadályokra hívja fel a figyelmet, amelyeket

 alaposan meg kell vizsgálnunk. és fel kell dolgoznunk.

 POZITÍV KIJELENTÉSEK:

 *Megérdemlem, hogy jó módban éljek.

 *Bőségben élek, és az istenek, univerzum is támogat.

 *Mindent időben kapok meg, bármire legyen szükségem.

  *Részesülök a bőségben, és másokkal is megosztom.

  *Örömmel vállalom az életem feletti felelősséget.

  *Az élet bőségesen megjutalmaz, ezért mindig hajlandó

     a fejlődésre.

 Fontos, hogy pozitív módon gondolkodjunk, és akkor ezt

 vonzuk magunkhoz, feloldjuk a régi rögzült negatív mintákat.

 EZ A VONZÁS TÖRVÉNYE!


Nyugdíjas egyéni vállalkozó vagyok.

Szeretnék segíteni az embereknek, mert ez az én hasznomra is

vállik.

http://www.ezkellneked.eoldal.hu



Napjaink egyik létfontosságu témája az ÖNGONDOSKODÁS.


Biztosítás.

http://www.aralk.clb.hu


Befektetés:

Az örök értékű arany.

Már 50€/hó

Ha kedved van gyere értékesítőnek.

Keset havi 3000-5000€

irj:hark.klara@gmail.com

hívj:+36305272380


Midenütt jó ,de legjobb otthon!

Így lesz lakásod.

Lakáselőtakarékosság 30% állami támogatás,

ez Neked jár igényeld!

irj:hark.klara@gmail.com

hívj:+36305272380


Pénzgazdálkodás, vállalkozás fejlesztés.

Hitelek.

Lakossági

Mikrovállalkozói

hivj:+36305272380

írj: hark.klara@gmail.com












 Tanuljuk meg az internetes otthoni munkát.

 Kérlek nézd meg:

 http://www.ezkellneked.eoldal.hu

   

 

 Szerkesztés alatt



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 1
Havi: 7
Össz.: 4 273

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
sikereslepes - © 2008 - 2024 - sikereslepes.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »